Szeretné mindkettő a karikát, de csak ez az egy van. A kan fölénye egyértelmű, de a szuka folyamatosan küzd érte, nem adja fel. Mennél inkább akarja a szuka, a kan annál erősebben és stabilabban tartja. Fenyegetően morog, beleráz időnként a karikába. Megszűnt körülöttük a világ, semmi zaj, idegen hang nem zökkenti ki őket. Nem is reagálnak a felerősödött  TV hangra.

A szuka rájön, hogy erővel nem tudja megszerezni a karikát, ezért látszólag beletörődik, elterelődik a figyelme. Majd új trükköket vett be, hátha a kan otthagyja a karikát és átadja neki.

Jön az ember, aki „megsajnálja” a vágyakozót és felajánl neki egy másik játékot. Boldogan el is fogadja. Meg van a megoldás gondolja az ember, a kutya helyet, majd ezzel játszanak közösen! Csakhogy a szukát nem érdekli a huzakodós játék! Viszont a kan érdeklődését felkelti és otthagyja a karikát! A szuka csak erre a pillanatra várt! Hupsz, és övé is a karika. Persze a kant sem lehetett végleg elterelni, őt sem érdekelte a huzakodós játék, inkább visszaszerezte a karikát. A szuka csalódottan elballagott. Gondolnánk, ha a történetnek nem lenne egy remek befejezése.

Ami nem más, mint a trükkös csere-bere. A szuka nem vonult el magába zuhantan, nem volt csalódott! A saját játékát odavitte a kan orra elé és békésen játszadozott. Erre a kan otthagyta a karikát és most már békésen játszottak tovább az elcserélt játékokkal!