Kire hasonlít ? Genetikai háttér
2015. július 09. írta: Krauszné Tünde

Kire hasonlít ? Genetikai háttér

1970- ben került be a fajta Magyarországra, 1971- ben nyitották meg a fajta hazai törzskönyvét, jegyezték be Met. Rott 1, Met. Rott 2 számmal az első két szukát a MEOE -nél, mint egyetlen hazai tenyésztő szervezetnél. 1985-től a fajta népszerűsége igen nagy, itthon is. Megalakul az első fajtagondozó szervezet.

Mit tett az ADRK 40 év alatt és mit tettünk, mi itthon a fajtával? Hova jutottunk el?  Miért pont ide jutottunk, ahol ma tartunk? Ezek részben költői kérdések, hiszen összehasonlíthatatlan a két időszak, mert a kiindulási pont, sem egyforma. Nulláról kezdeni és egy már meglévő eredményre tovább építkezni nem ugyan az ! Az ország helyzete, szokásai, az emberek élete, lehetőségei civil hobbijuk folytatására ég és föld ! Ezért gondolom folyamatosan azt, hogy ugyanazt másolni és előírni dőreség, versenybe szállni velük meg ostobaság. Viszont elgondolkozni, észre venni miként gondozták a fajtát, hasznos lenne.

Kutyás hirdetések kedvenc mondata a kutyák eredményeinek felsorolása után, a fantasztikus genetikai háttér megemlítése, legendás, eredményes ősökre való hivatkozás. Ezzel kívánják kiemelni, előrevetíteni a leendő kiskutyák személyiségjegyeit. A fotók és a száj hagyomány útján terjedő információk alapján pedig mindenki elképzel egy kutyát, hiszen a többségnek sose adatott meg, hogy élőben, de akár archív felvételen lássa amiről legendákat mesél. Genetikai feltérképezésre nem volt mód régen. de azért a fenotípus alapján is sok minden látható.   

Amikor a tenyésztésben az ember eljut oda, hogy tudatos, meghatározott tenyésztési irányt kövessen, igyekszik kizárni a hiba lehetőségeket. Ilyenkor fontos szerepet kap, az ősök ismerete. Az adott időszak kutyáinak külső, belső megjelenési formája az ősökre, a kutya genetikájára vezethető vissza. Mit rejtenek a gének, milyen tulajdonságokat örökölhetett a kutya? A külső azaz a látható tulajdonságok öröklésmenete sokkal bonyolultabb, mint azt sokan elképzelik. A kutya genetikája ráadásul láthatatlan, feltételezéseken alapul a kutyatenyésztésben. Még akkor is így van, hogy a kutyák géntérképe már elkészült.  Akár tudományos alapossággal felkészülhetnénk ELMÉLETBEN.

bullifej.jpg
Ez a lista került a szemem elé böngészés közben. http://www.4rottweilers.com/rottweiler_adrk_klubsieger.htm

Az évszámok egyezősége elgondolkodtatott. Az ADRK háza táján 1971-től jegyzik a Klub győzteseket - KS' Klubsiger, Fiatal klub győzteseket - KJS' -Klubjugendsiger-kanban és szukában - Klubsigerin,  Klubjugensigering.

A fenti listában, két meghatározó kan vonala bukkan fel az első Csehországból, NDK-ból importáltkutyák és a rendszerváltozást követő állomány azon részénél, melynek gerincét az ADRK kutyák adják. Elkezdtem keresgélni és ez a kutakodás érdekes összefüggéseket hoz elő. Most a net-en fellehető temérdek információból kiemeltem néhányat, fotó kollázst készítettem. Ehhez kapcsolódóan olvasgattam is, törzskönyvet, honlapokat böngésztem. Mottó: Tudj meg többet a kutyáról !

Ez a lista minden ADRK Klubkiállítás katalógusban benne van, így nem volt újdonság, csak adott egy ötletet most. Néhány adatot kimásoltam, word dokumentumba elmentettem, sorba rendezgettem. A lista elején kezdtem és a kanokat vettem sorra.  ITT bővebben 

60-0sevek.jpg

Ám szuka nélkül nincsen tenyésztés! Így a szukákat is számba vettem. 

adrk_ks-szukak.jpg

Majd folytattam a sort más nézőpont szerint, aztán a szukákból is bemutattam néhányat. Jó visszanézni a régi fotókat, emlékezni az élőben is látott kutyákra. A legérdekesebb amikor egy távoli ős formáját látva, felfedezem a mostani kutyáinkban ugyan azt a fejformát, tekintetet, vagy a teljes kutyát. 

Erre építkeztek : ITT

 

 Bővebben a képeken szereplő kutyákról és a tenyésztés rejtelmeiről, az alábbi linkeken.   


http://tunde54.blogspot.hu/2015/07/amikor-kanok-viszik-tovabb-vonalat-mert.html

 

http://tunde54.blogspot.com/2015/07/bea-von-der-teufelsbrucke-bea-von-der.html

 

http://tunde54.blogspot.hu/2015/06/a-tenyesztes-rejtelmei.html

 

http://tunde54.blogspot.hu/2015/06/a-torzsallomany-konyve-torzskonyv.html

A bejegyzés trackback címe:

https://kolyokkutya.blog.hu/api/trackback/id/tr817611794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása