Itt a negyedik, a szuka, nekem szól a vakkantással, mert nem tudja, mi van a kezemben, furcsa neki, hogy tartom a fényképező gépet. A három fiú játszik, ami nem más, mint „rangsor” alakítás. A rangsorban legfelül álló lesz a „győztes”,  a többiek feladják a harcot. Pont olyan sorrendben, ahogyan később is mindig alakult az egymás közötti rangsoruk. Ezt miért tudhatom, miért is nem feltételezés? Ők 3-4 hónaposan is találkoztak, mert szerencsésen egy óvodába jártak és volt alkalmam összehasonlítani őket.

Mivel máshol nevelkedtek, mindenki megerősödött, feljebb került a rangsorban , mert a gazdik által így erősödött meg az "egojuk". Kaptak egy plusz támaszt, ami az alomban még nem állt rendelkezésükre, hiszen nem volt emberi befolyásolás alatt a viselkedésük. Ezért a hosszúnak mondható egy-két hónap kihagyás után, az első találkozásukat látványos pózólás, erőfelmérés jellemezte 3 hónaposan, kettő kan között azonnali verekedésbe torkollott 4 hónaposan.  Sikerült leállítanom őket, mert még az alomban töltött idő és az én hatásom nem oltódott ki. Erősebb volt az én irányító szerepem, mint a gazdiké. Újra beállt a rangsor, de figyelni kellett rájuk, mindig időben beavatkozni. Egy határozott tiltó hangra, "elterelésre" volt szükség. 6 hónapos korukig a két kan, akik heti rendszerességgel találkoztak , meg is tartották a rangsort. Üdvözlő pózolás - erőteljes neeem, részemről- és mentek tovább. 

Aztán felnőtten már nem kerültek össze. Más kutya társaságban ők egyenként, domináns pozícióban voltak, de egymás között nem. Ott a rangsorért mindig harc lett volna. Ezt nem kockáztattuk, régen sem így most sem, azóta sem. A következő videóban már nem játékos verekedés van, a játék birtoklásán komolyan összevesznek. A harmadik  kölyök vakkantásssal reagál a két másik harcos hangulatára. Ám ennél tovább nem is megy,  inkább elvonul. Egy kis szuka vakkant, aki később is ilyen beszédes lett. Minden furcsa, feszültséggel járó eseményt ugatással reagált le.