Felismerni és beismerni, hogy a kutyázás profi szinten üzlet és nem hobbi.

Felismerni, hogy az a régi kutyás világ nem jön vissza, ki kell találni a kutyázás jövőjét, mert a múlt foltozgatása csődöt mondott.

Beismerni, hogy a profizmusnak ára van, amit itt és most senki sem akar megfizetni.

Felismerni, hogy a minőséget a tenyésztőre nem lehet rákényszeríteni, a vevőre pedig nem lehet akarata ellenére rátukmálni.

Marketinggel, pozitív megerősítéssel valahogy valódi értéket kell a frankó munkavizsgához rendelni az egyszeri orgazmuson túl, hogy milyen ügyes vagyok.

Fel kell adni azt a hazugság-halmazt, ami a követelményrendszert az egykutyás lehetőségeihez igazítja, ebbe beleszorítva a tenyésztőt.

1-2 kutyával lehet almot lehozni, de tenyészteni nem. Egy tenyész állományt lehet olyan színvonalon felnevelni, képezni, tartani, ahogy 1 kutyát, de ennek a költségeit itt ma senki nem hajlandó megfizetni egy kölyök árában. A selejtet bukja be a tenyésztő, a tutit meg adja 30.000.- ért. Hazugságot venni olcsóbb. Senki nem mondta még, ha megkapta 50.000.- ért a világbajnokot, világ győztest, hogy vinne még a tenyésztőnek 1-2 milliót. Szerinted, aki a másiknak ma szigorítani akar, az holnap hajlandó kifizetni egy ilyen kutya árát?

Egy frászt, keresi az olcsóbbat, aztán "bebizonyítja", hogy az jobb, mint a drága. A hazugság-halmazból hiába ragadjuk ki az egykutyás, a tenyésztő, a munkakutyás, a küllemkutyás igazságait.

Vagy mindenki elkezd igazat mondani, vagy hagyni kell a pi-ba az egészet és a saját igazságunk szerint tevékenykedni.

Fentiek kutyásokra vonatkoznak, szaporítással üzletelőknek nem szolgál felmentésül!  A többségnek jobb a káosz. A bajokat pedig a tünetek felismerésével, kezelésével sosem lehet megszüntetni, az okot kéne. Hivatkoztál a 80-as évekre. Én elég gyerek voltam, de úgy emlékszem, hogy akkoriban még mindenki a saját kutyáját húzgálta. Az iskolákon rendszeresen, általában két ágazatos, változó, de leginkább elnéző bírálat mellett folytak a vizsgák a jó öreg "xy" vagy "vz" bácsinál.

Aztán egyszer csak értéke, ára lett a kutyának, a kiállítási címek mellé a CH címhez kellett a munkavizsga. Jött az új kutyás a drágán vett kutyájával, és ha nem Trabanttal jött, máris bebizonyította neki 1-2 főállású kiképző, hogy neki esélye sincs a munkavizsgára, meg különben is milyen sok munka az. A nyomkövetés kötelezővé tétele is csak arra volt jó, hogyha az istenbarma lelkesen húzgálta addig a kutyáját, akkor ott aztán jól be lehetett vinni az erdőbe. A lusta tulajdonos 4-6 hétre odaadta a kutyáját, hogy készítsék fel vizsgára. Kezdetben ezt meg is tették, legalább alap szinten, aztán egyre több kutya került ki bérkiképzésből vizsgával úgy, hogy hülyébb volt, mint előtte.

A reklamáló gazdának meg mutogatták a vizsgapapírt és lehülyézték, hogy nem ért a kutyához. (Pl.: 1990-ben 100.000.-ért bevállalt dobi gazdája büszkén jött a lőrinci iskolába, hogy amit a csoportos képzésben nem tudtak megtanítani, azt a profik megtanították és levizsgázott. Amikor szembesült vele, hogy a kutyával semmit nem tanítottak, nem jött többet. 1 kutyással kevesebb.

Az üzlet beindult. Persze a "rugalmasabb" munkabírók híre gyorsan terjedt, így az "élelmesebbek" már kihagyták a két csaló közül az egyik láncszemet. Amit üzleti alapon sikerült a tenyésztőknek, bérkutyásoknak, sefteseknek, munkakutyásoknak, munkabíróknak tönkre tenni, elrohasztani, azt hobbira alapozva, társadalmi szervezetek szintjén sem erkölcsi himnuszokkal, sem erővel helyre hozni nem lehet.

A templomot előbb teljesen le kell rombolni, ha újat akarsz felépíteni. Nem a régit újra, hanem egy teljesen újat.