Egy nagyon sikeres időszakban, új, de hamar népszerű, sikeres fajtákban tanultam mind a kiképzést, mind a tenyésztést. (boxer, rottweiler) A magyar kinológia felfele ívelő szakaszában kezdtem 1971-ben. Rottweilerben a népszerűség, nagyon felhígította az állományt, de bizony sokáig töretlen volt, se a tenyésztéshez, még egy elhatározott alomhoz sem kellett erőfeszítést tenni. Nem kellett állatorvosi beavatkozás, sem a fedezéshez, sem a szüléshez. Garantált volt a probléma mentes születés, egyszerűn  felnevelte a kölyköket mindenki, nem kellett különösebb szakértelem semmihez sem. A tartás az állatorvosi költségek alacsonak voltak, főleg a mai árakhoz képest.

Persze lemondást kívánt, mert a kereset nem volt magas, de a kutyatartás nem volt luxus. Bár a fajtatiszta kutyának magas ára volt a haszonállatokhoz képest, de például a német juhászkutya fajtához képest is. Viszont a tenyésztői garancia kiterjedt a tenyészthető minőségre. A vételár fele vagy egy másik kölyök visszajárt, ha ezt a mércét nem ütötte meg a kutya. Minden arra hatott, hogy a tenyésztők igyekezzenek jót, hibátlant tenyészteni. Így gondos kiválasztással igyekeztek kutyát venni, gondosan választani a fedező kanok közül. Úgy alakult, hogy minden a kiállításon dőlt el, ezért a versenyhelyzet minőségi javulást eredményezet. A küllem látványosan jobb lett populáció szinten. 

A Champion címhez kellett a munkavizsga, de ehhez már nagyobb szakértelem kellett, ami kiképzői tudás nélkül nem sikerülhetett. Sajnos nem az ehhez való tudást szerezte meg a többség, hanem igénybe vette a felkínált lehetőséget, hogy más, gyakorlott kiképző teszi bele a kutyába a „tudást. Ez is működött egy darabig! majd csabda helyzetet eredményezett. Hiába volt szép küllemben, az addigra kötelezően bevezetett tenyészszemlén nem tudott teljesíteni.

Beletenni képességeket a kutyákba nem lehetett, ezért csak vért izzadva csikartak ki valami védelmi munkát, éppen csak annyit, hogy legalább bátornak látszodjon a kutya. Ez egyértelműen a népszerűség elvesztéséhez vezetett. A gyenge, rossz képességű kutyák pedig elég indokot adtak, hogy elinduljon a kampány a fajta ellen. Könnyű volt rossz hírét kelteni, hiszen rossz is volt. Ugyan nem olyan értelemben, ahogy azt kiemelték, de mégis csak sikerült egy rossz fogalomkört kapcsolni a fajtához.

Mi történt utána? A valódi probléma felismerése helyett  a népszerűsítés iránya megváltozott, a küllem felé tolódott el és finomodott a jellembeli elvárás. A rettenthetetlen, erős, karakteres kutya képe, családbarát, békés, gyerekszerető kutyára változott. Sikerült a küllem megváltoztatása, ami ráadásul magával hozta a jellem változását.

Mára a rettenthetetlenséget és az erőt, a nagy súly, a burkolt fej, laza testfelépítés, sok bőr (egyelőre, csak nyaktájékon) helyettesíti! Ehhez csatlakozik még némely tenyésztő extrém külsőhöz való vonzódása.

Ki siratja a régi forma elvesztését? Az, akinek volt alkalma, egy igazán élhető kutyát megismerni a fajtában. Tényként kell látni viszont, hogy aki ma sikeres, sikerélménye van, az nem bánkódik, hiszen fogalma sincs milyen kutya után áhítozik a másik. Neki ez a rottweiler, az a kutya, amitől ő sikeresnek érezheti magát!