I - alom 2012. Tizenegy hetesek
2012. december 10. írta: Krauszné Tünde

I - alom 2012. Tizenegy hetesek

Nagyon hideg van, itt a tél, erősen fagy. Bizony a vízről így is gondoskodni kell. Persze a meleg hely is nagyon fontos, bár összebújva, anya mellé kucorogva ki lehet bírni. Nem fáznak, de naponta többször bejönnek a lakásba melegedni, inni, na meg játszani, szocializálódni. Túl vannak a harmadik oltáson is. 

Kezdik felülbírálni a döntésemet. Már önálló utakon is járnak, azaz figyelmen kívül hagyják a hívó szót, ha éppen mást szeretnének csinálni. Hármán három fele szaladnak. Ügyesek, érdeklődök, de persze nem egyformák. Temperamentumuk, jellemük apró jeleit figyelembe véve kell őket kormányozni, ami nem könnyű ilyenkor. El kell kerülni a falkásodást, ezért egyenként is sokat kell foglalkozni velük. Az elöny,  hogy a játék során fizikailag lefárasztják egymást, de nem csak játékból áll az élet. Minden lehetséges szituációval meg kell ismerkedni, amire az élete során szükség lesz. A bevésődés időszaka ugye az első tizenhat hét! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kolyokkutya.blog.hu/api/trackback/id/tr114957159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása