Szocializációval, tenyésztéssel, szelekcióval az ember módosította az ösztönös adottságokat. Megváltoztatta a kutyát, de a félelem, az óvatosság, nem tűnt el belőle, így mindig előkerül a téma erről az érzelemről, a hozzá kapcsolódó viselkedésről, agresszióról.
A fotón azt a helyet látjuk, ahol szóba kerülhet a kutya jellemképe, majd a kiképzés alapjairól is szó eshet. Nem más ez a hely, mint a kutyaiskola. Ez lehet az a hely, ahol a kutyák és gazdák lehetőséget kapnak arra,hogy megtanulják a kutyakommunikációt, a kiképzés alapjait. Ennek fontos alap eleme, hogy ismerjük meg a kutya jellemképét.
Ezek a kutyák a fotón nyugodtak, jól el vannak egymás mellett. Mondhatjuk róluk, hogy szocializáltak és szociálisak. Mindezt azért, mert lehetőséget kaptak a gazdáiktól, hogy megtanulják a kutya kommunikációt. Rendszeres sétával, programokkal, kutyás közösségbe is hordták őket, miközben tanultak egy sor dolgot. Kiegyensúlyozottak, könnyen kezelhetők. Tiszta sor, "a kutya ilyen. " -vélik sokan.
Na, de mi van akkor, ha a kutyák nem ilyenek? Például pánikba esik egy kutya, vagy bármilyen félős reakciót mutat? Esetleg egy másik kutya látványától begőzől, támad, esetleg fél. Avagy mit tegyünk, ha bármilyen viselkedés zavart kellene helyrehozni? A feltett kérdésekhez kapcsolódva eszembe jutott egy írás, miszerint
Hogyan segítsünk a pánikba esett kutyának?
Ebből, már az első olvasáskor is szöget ütött a fejemben egy mondat, amiből erre a két szóra „félelem érzelem” elindult egy gondolatmenet bennem. Megfogalmaztam már akkor, és most segítségül hívom ehhez a témához.
A felismerés egyszerű! A félelem nem megerősíthető! Ezzel szemben áll az a vélekedés, hogy a "félő" kutya nyugtatásával, megerősítjük a félelmet. Hiszen minden cselekvést meg lehet erősíteni, a jót és rosszat egyaránt. Igen ám, de… A félelem nem viselkedés, az érzelem, a kutya belső állapota. Ösztönös reakció. Azt tanítással nem lehet megerősíteni, de felülírni, eltüntetni sem. Jó esetben csak mérsékelhető a félelem kiváltotta válasz reakció. Azaz megtanítható a kutya, hogy abban az adott helyzetben hogyan viselkedjen. A megszokás nagyúr! Hozzá lehet szoktatni a környezet ingereihez és ebünk megtanul nem reagálni rá. Így a legfontosabb tanulság a cikkben, hogy a nyugtatás és a jutalomfalat segít! Persze nem úgy, hogy rádicsérünk a félelem kiváltotta pánik reakcióra!
Innen már csak egy lépés volt, hogy „lefordítsam” rottweilerre és a rendszeresen előbukkanó témákhoz kapcsoljam az egész kérdéskört. Mit tegyünk, ha félelmében szélsőséges viselkedést mutat a kutya, vagy agresszív támadást látunk nála? Az agressziót büntetni kell? Nem, semmiképpen sem!
Az agresszió megszüntetésére, a kutya rángatása, emelt hangon való utasítgatása ebben az esetben nagy hiba. Amikor a kutya ideges, feszült, esetleg fél, nem tud a tanulásra, a viselkedésre koncentrálni, ezért az a törekvés az ember részéről, hogy „jó „viselkedésre tanítsa, nem fog sikerülni! Pláne, nem, ha maga is ideges, feszült! Még nyugtalanabbá, még stresszesebbé válik a kutya. Lehet erőszakkal kényszeríteni az ebet pórázon, hogy kövesse az ember utasítását, vagy csináljon az ember elképzelése szerinti viselkedést, de attól még az eb ugyanúgy feszülni, félni fog! Maximum az ember kipipálhatja, hogy ő segíteni akart, de a kutya ellenszegült! „Nem az én hibám, nem tehetek róla, én mindent megpróbáltam!” – mentegetőzik a legtöbb ember.
Pedig senki nem hibás, csak másként kellene kezelni a kutya, szép fokozatosan kialakult viselkedészavarát. Súlyos esetekben, félelem esetén segítségre szorul a kutya, magától nem oldódik meg a helyzet! A pánik, és ennek következtében kialakult viselkedés részben sajnálatra méltó, részben balesetveszélyes. Legjobb lenne nem eljuttatni a pánikig, de az emberek zöme magára hagyja a kutyát, arra vár, hogy majd „kinövi” a félelmeit. Enyhébb esetekben, erre van esély, a kutya tartósan „tünetmentessé” tehető, ritkán mutat félelem reakciót. Így van ez akkor is, ha nem nővi ki, de felnőtt korára megmarad a félelem, zajoktól, tárgyaktól, szituációktól. A megszokás nagyúr! Hozzá lehet szoktatni a környezet ingereihez és ebünk megtanul nem reagálni rá.
Elszaladni biztonságos helyre, természetes állati viselkedés. Vadállatoknál, amikor ezt nem tudja megtenni, a félelem „támadásba” fordulhat. Kutya esetében is így van. Szorult helyzetben a kutya előre menekül, azaz kitámad. Kiámad akkor is, ha maga mögött tudhat egy erősítést, az embert aki a pórázt feszegetí! Őrző-védő fajtákban hangsúlyos szerepe van a „bátorságnak”, ezért a természetesen bátor, magabiztos kutyák kiemelt szerepet kaptak a fajták kitenyésztése során. Ezeket a kiváló képességű kutyákat szaporították, ők lettek a tenyészállatok.
A jó képességűeket aztán ki is képezték, az ember szolgálatába állították. A kiképzésben elért eredmények alapján újból tovább tenyésztették őket, így biztosították, hogy sok generáció után is munkaképes, jó őrző-védő kutyák legyenek. Ami tulajdonság látható, az ott is van, és az öröklés révén az utódokban megjelenik, gondolták még a kezdetek- kezdetén. Nincs ez másként ma sem, de az öröklésmenet azért ennél picit bonyolultabb! A külső tulajdonságok esetében is, de a belső tulajdonságoknál még sokkal inkább!
Nem véletlen, hogy a karakter tesztek használói nem a sokszor ismételt gyakorlatsorok végrehajtása alapján értékelik a kutya reagálását helyzetekben. Ugyan azon a helyen, ugyan azon szituációk gyakorlásakor, a kutya hozzászokik az őt ért ingerekhez és egyre kevésbé mutat szélsőséges viselkedést! Megtanul egy „jót”, amit az ember elvár tőle! Ám idegen helyen, változó körülmények között ismét erős reakciót fog mutatni.
Az érzelmei vezetik és lehet az csak egy villanás, de megmutatja, hogy nem annyira magabiztos a kutya. Ezt a pillanatot kell látnia egy jó szemű bírónak, ami lássuk be nem könnyű! Akkor a legnehezebb, ha a bíró sose látott természetesen bátor, magabiztos, domináns kutyát. Itthon, de azt hiszem a világon mindenütt, a jó szemű bírók vannak kisebbségben. Az állandó harckészültségben álló kutyát dominánsnak, keménynek mondják, pedig pont az ellenkezője igaz. Nem is domináns és nem is kemény!
